Lush Ro's Argan Testkondícionáló, vagy más néven zuhanyzás közbeni kondícionáló:
2017-ben fedeztem fel először ezt a csodálatos terméket, és nem túlzás a kedvenc testápolási termékemmé vált, már többször újra vettem. Nagyon gazdag krém, amit a zuhanyzás közben kell felvinni a bőrre, majd finoman leöblíteni. Az biztos, hogy ha ezt a terméket használod, utána 1-2 napig nem kell testápolót használni, olyan szinten puhítja, táplálja a bőrt.
Nagyon jó az összevető listája is: Glicerin, mandulaolaj, fair trade bio kakaóvaj tartalma által nagyon jó a hidratáló hatása. Továbbá tartalmaz még rózsát, citrom olajat, brazildió oldajat is, ezek a természetes alapanyagok azok amit azelőtt soha egyetlen testápolási terméknél sem találtam meg, de a Lush még erre is figyel, mondanom sem kell, hogy a termék szerelem volt, tudom fura ilyet olvasni, de első "szaglásra".
Amikor először használtam, a bőröm eléggé száraz, vízhiányos volt, és amikor zuhanyzás közben felkentem, majd lemostam, megtörölköztem, el sem hittem milyen jó is ennek a terméknek a hatása. Az egész fürdőszoba mintha a természetes trópusi erdőben lennék, sőt a lakásnak is Ro's Jam illata volt. Nagyon kevés kell belőle, sokáig elég, és a szavatossági idejét is nagyon jól megőrzi, ezek is mindenképp a termék megvásárlása mellett szólnak, az egyetlen ellenérve az ára, hogy 6950 forintba kerül a 225 gramm, az bőven kimeríti a luxus kategóriát. De ha elgondolkozunk, hogy kevés kell belőle, sokáig elég, és nagyon jól, napokig hirdatál akkor beláthatjuk megéri, inkább legyen egy minőségi termékünk mint tucat olyan ami szárít és nem természetes alapanyagú, nem jó hatású.
Tény, nagyon drága, és ezt a luxust kevesen engedhetik meg maguknak, de érdemes elgondolkodni, hogy a minőségre megyünk vagy a mennyiségre, mert sok esetben, az olcsó termékek több kárt okoznak mint hasznot. Akkor ha a Rose Jam nevű tusfürdőt is mellé használjátok mennyei lesz a hatás, meg mindkettőnek ugyanolyan illata van, és így egymást nagyon felturbózzák. Erről a tusfürdőről fogok majd egy teljes önálló bejegyzést írni a következő blogbejegyzések egyikében.
A jó hír, hogy ha bizonytalanok vagytok, ezt a terméket utazó kiszerelésben megtaláljátok mind a Lush üzletekben illetve a webshopban is aki kevest jár Budapesten, az All the best nevű ajandék csomag részeként, ahol további termékeket is ki tudtok próbálni a Lusthtól, a Ro's Argan tömbszappan formában is elérhető, ezt még nem próbáltam, de amint lehetőségem lesz rá beszerzem. Gondolkoztam, hogy egy összefoglaló bejegyzést írok a kedvenc Lush termékeimről, de akkor ülhetnék itt estig és szerintem 100 oldalnál több is megtelne, így arra, jutottam, hogy mindenről egyesével fogok nektek írni. Így élvezhetőbb a tartalom remélem.
Azelőtt is mindig sokat küszködtem a száraz bőrömmel és semmilyen testápoló sem segített, főleg a téli időszakban, de a Ro's Argan segített, minden nap nem használom, mert ahhoz nekem túl drága, de heti 1-2 alkalommal mindig amikor nagyobb hidratálásra van szükségem, és így beépítve a mindennapos rutinom is könnyebb, mert amióta ezt használom a többi hidratáló termék is jobban működik, hiszen ilyenkor 3-4 szeres hidratálást kap a bőröm ettől a terméktől és a hidratáltság napokig is kitart, csak nyilván használnom kell esténként más hidratálót is, hogy ez a hatás fenn is maradjon.
Az, hogy nem használom minden este, csak azért van mert valljuk be, egy a termék magyar viszonylatban nagyon drága, és ezért használok mellette mást is, kimaximalizálom a hatását, ha úgy tetszik.
Ha tetszett ez a bejegyzés, oszd meg a Facebookon és iratkozz fel a blogra.
KÖSZÖNETTEL,
üdv. Gábor
gaborlivelifestylebp
elérhetőség:gaborlive21@gmail.com
KELLEMES NAPOT! :-)